És jöhet az érzelmi stresszoldás.
A kineziológusok gyakran alkalmaznak homlok-tarkó fogást. Ekkor a vérkeringést visszacsalogatjuk a tudatosságért felelős agyi területekre, így hozzáférünk a gondolkodó énünkhöz. Ez a tartás segít, hogy ne az érzelmeink befolyásoljanak és képesek legyünk problémamegoldó stratégiákat elérni.
A stressz maga teljesen egyéni dolog. Ugyanarra a helyzetre eltérően reagálunk, sok mindentől függ, hogy milyen intenzitású a szervezet stresszre adott válasza (ezt már te is tudod: testkémia, fizikum, lélek terheltsége).
Vajon mi az az emlék, ami miatt például egy vizsgát vagy egy randevút olyan stresszes élményként élek meg, mintha az életemért kellene küzdenem? Hacsak nem volt valami tapasztalati előzménye, nem volna okom azt gondolni, hogy a túlélés a legfontosabb feladat ebben a helyzetben.
A stresszoldás szempontjából e három színtér közül a harmadikat tartom a legerősebbnek. Hogy miért? A másik kettővel nagyszerűen kiegyensúlyozódunk energetikailag, viszont ha megkeressük azt a mintát, ami újra és újra előhozza belőlünk bizonyos helyzetekben a stresszes állapotot, akkor azt kijavítva nem esünk bele ismét abba a helyzetbe, amiben egyensúlyoznunk kell. Míg az első két síkon a jelenben dolgozunk, a lelki/mentális síkon a múltban is.
Ha megvan a rossz minta, akkor azt ki is lehet javítani. Ha kijavítottuk, akkor választhatunk újat, és rövid edzéssel már a kezünkben is van az irányítás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése